Bondár Lilla a Jövő Bajnokai program csapatával április 29-május 1 között a németországi Regensburgban képviseli Magyaroszág és a Triton Sport Békés színeit
Szombaton a tabella második fokán álló FTC otthonába lépett pályára a Békés-Drén KC csapata. Hazai góllal kezdődött a mérkőzés, amire egyből jött is válaszként a békési gól. Azonban a hazai csapatnak sikerült jelentősebb előnyre szert tenni a félidő első felében 7-4-re. Felfokozott volt a hangulat, amit igazolt a Horvácki és Máté játékos páros piros lapos kiállítása is.
Hétvégén a 21. fordulóban csapatunk a listavezető Algyőhöz utazott a soron következő mérkőzésre. Várható volt, hogy a tabella élén álló Algyőt nehéz lesz megfogni, viszont jobban is meg lehetett volna szorongatni az éllovas csapatot.
Budapesten a SYMA Csarnokban a serdülők fedett pályás országos bajnokságán Veres Barnabás szerepelt a legjobban, a 3 kilométeres gyaloglásban az 5. helyen ért célba.
Hétvégén juniorjaink is, csak úgy, mint a felnőtt csapatunk itthon lépett pályára az Ózd ellen. Vendég góllal indult a mérkőzés, amire egyből jött is a békési válasz, azonban pontosabb kezdést mutatott az Ózd és a 8. percben már 2-6 volt a meccs állása. A folytatásban utolérte hétvégi ellenfelét a békési fiatal gárda, a 23. percben már 10-10-es döntetlent mutatott az eredményjelző. Az első félidő hajrájában végül jobban jöttek ki az Ózdiak, így 11-12-es eredmény mellet mentek pihenőre a csapatok. A második játékrész elején felváltva estek a gólok, majd a félidő közepénél elkezdett nagyobb előnyre szert tenni a fizikálisan és korban idősebb vendégcsapat. Végül 25-31-es eredménnyel végződött a találkozó.
Serdülő csapatunk az Országos Serdülő Bajnokságban már a rájátszási G-H csoportban van. Az alapszakaszból a Pick Szeged csapatával első két helyen jutottak be a fiúk.