Mucsi András képviselő közösségi oldalán elmondta, Az önkormányzat tulajdonában 170 bérlakás van, s ezeknek állagmegóvását folyamatosan ellenőrizni szükséges.
Július 16-án Békés lesz a tavaly már óriási sikerrel megrendezett Open Water Tournament – Magyar Nyíltvízi Úszóbajnokság egyik versenyállomása az idei évben.
A segítség jelentős részét Békésen adták össze a Szegedi Krisztina, Tóth-Kürti Szabina és Serfecz Dávid által koordinált akció során, aminek egy részét segítettek célba juttatni ma.
Ma hajnalban 7 járműből álló konvoj indult Békésről Gelénesre és Beregdarócra, mely sikeresen meg is érkezett – értesítette hírportálunkat Kálmán Tibor polgármester.
Adományokkal megrakodva indult útjára a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Szeretetszolgálatának csapata, hogy felmérje, hogyan tudna még hatékonyabban segíteni az ukrajnai menekülteknek.