A továbbtanulás előtt álló diákoknak ez egy kiemelkedően fontos év lesz ez, mert már szeptemberben el kell gondolkodni azon, hogy merre tanulnak tovább.
Örömteli, hogy az országos diákmunka programban 2023-ban több helyet kapott Békés városa, mint 2022-ben – nyilatkozta szerkesztőségünknek Mucsi András, a képviselő-testület Humán és Szociális Bizottságának elnöke.
Hatalmas rajttal indított és tudta növelni az előnyt a 10 éves Kovács Diána a KSI Gyomaendrőd versenyzője, aki 300m-el húzott el a többiektől, majd nyert 5 km-es távon.
Harmadik alkalommal ült össze hétfőn az a testület, melynek feladata a majdani diákparlament megválasztásával, működésével kapcsolatos teendők megvitatása. - VIDEOVAL
Békés megyében minden évben mintegy háromezer diák ballag el a nyolcadik osztályból, de a kilencedik osztályt már négyezren kezdik el. A két szám közötti különbség abból adódik, hogy ezer gyerek rosszul dönt nyolcadikban és választ új irányt egy év múlva, ismét kilencedikesként. A kamara éppen ezen szeretne segíteni a pályaorientációval. Diáknaptárt is vittek a nyolcadikosoknak az Erzsébethelyi Általános Iskolába.
Az Országos Diákolimpia Döntőjében Holland Regő 50 méteres hátúszásban 2. helyen ért be 7 századdal lemaradva az első helyezettől. 50 méter gyorson a 7. helyet szerezte meg - Szegedi Szabolcs szakosztályvezető edző beszámolója.