Hagyománnyá vált, hogy a Békés-tarhosi Zenei Napok minden évben a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar előadásával kezdődik, idén 2016. június 19-én, vasárnap 19 órakor.
A békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium minden évben a 8. osztályos tanulóknak meghirdeti a Horváth János matematikaversenyt.
Iskolánkból 10 tanuló nevezett a megmérettetésre.
A Szegedi Kis István Református Gimnázium 9. alkalommal rendezte meg a Polgár Lajos Emlékversenyt, amelyen iskolánk 37 tanulója vett részt. Matematika és rajz szekcióban a következő eredmények születtek.
2004 óta rendezik meg az általános iskola 3-8. osztályosai részére a Bolyai Matematika Csapatversenyt. Iskolánk már harmadik éve egyre nagyobb sikerrel vesz részt ebben a megmérettetésben.
Poltz József és csapata szakmai különdíjas lett tegnap a Csabai Kolbászházban tartott zsűrizésen, ahol a 2014-es őszi Csabai Kolbászfesztiválon készített kolbászokat értékelte a neves szakmai és média zsűri! Gratulálunk!
Február 18-án az Eötvös tagintézményben rendezték a Simonyi Zsigmond helyesíró verseny területi fordulóját a város és a városkörnyék iskoláinak részvételével.
A versenyre 185 diák jelentkezett, több mint 20 iskolából, Békés megye általános és középiskoláiból, a Tiszántúli Egyházkerület református általános és középiskoláiból.
Mucsi az aszfaltozás minőségéről, szigorú költségvetésről döntött a város, szócsata a választási plakátok helyéről, Gyurcsány Békésre látogatott, országos döntős lett a Hepp diákja fizikából, létszámcsökkentés a hivatalban.