Korona utcai Tagóvoda

Korona utcai Tagóvoda

#64960
Partner: 2014 Január 10.
Cím: Békés, Korona u. 1
Telefonszám: 66/ 411-986

ovodak.bekesvaros.hu

Az óvoda a város egyik legfiatalabb intézménye, 2014-ben ünnepelte fennállásának 20-ik évfordulóját. Az épület a város szívében fekszik, mégis nyugodt, csendes, jó levegőjű környezetben, köszönhetően annak, hogy az Élővíz-csatorna partján épült.

A jelenlegi törvényeknek megfelelően a szabad óvoda választás lehetővé tette, hogy gyermekeink a város minden részéből, sőt még a környező falvakból, tanyákról is érkeznek hozzánk. Jól tükrözi a kisvárosi népesség sokszínű rétegződését.

Általában azok a szülők élnek ezzel a lehetőséggel, akik szeretik a családias, kisebb közösséget.

Óvodánk 50 férőhelyes, osztatlan (két) csoportos.

Pedagógiai attitűdünk is e köré sorakozik fel.

Nevelési célunk, hogy egy nyugodt család- és gyerekbarát szigetként- "OÁZIS"-ként funkcionáljunk e rohanó, információs áradatot nyomasztólag ránk zúdító, túlpörgetett világban.

Feladataink: melynek az évek során igyekeztünk mindig eleget tenni a személyi, tárgyi feltételek biztosításával, hogy az óvodás évek alatt minél jobb emberré nevelődjenek élménygazdag, esztétikus környezetben.

Mottónk: "Kisgyermekem csak nézzél szerte szét,

érted van itt minden, ami szép." /Várnai Zseni/

Tárgyi feltételeink:

Az óvoda 1994-ben épült, sajnos szűkös anyagi háttérrel, így mára felújításra szorult. Pályázat segítségével a fenntartó 2014 az energiatakarékosság jegyében szigetelték az épület falait, és új nyílászárókra cserélték a régieket. A két csoportszobánk barátságos, családias, esztétikus belsővel rendelkezik. Az óvoda berendezési tárgyait fokozatosan cseréljük, bővítjük a kor elvárásainak megfelelően, az anyagi feltételek alakulásának függvényében.

Udvarunk tágas, zöld, fás, virágos, a városi környezetbe esztétikusan illeszkedő "játszókert", mely rendelkezik minden olyan feltétellel, ami megfelel az óvodáskorú gyermek egészséges fejlődésének

és kellően elősegíti, pozitívan befolyásolja testi-lelki harmonikus mindennapi életét./ tágas tér, egyre bővülő mozgás fejlesztő EU-s szabványoknak megfelelő játékszerekkel/

Személyi feltételeink:

Az óvoda dolgozóinak száma 7 fő. 4 szakképzett óvónő, két szakképzett dajka és 1 kisegítő dolgozó aki szintén rendelkezik dajkai szakképesítéssel. Az óvodapedagógusok közül 3 személynek van szakvizsgája. Egy nyelv- és beszédfejlesztő, egy gyógytestnevelő és differenciáló-fejlesztő szakvizsgával rendelkeznek. E szaktudás megszerzésével, gyakorlatban történő alkalmazásukkal tudjuk emelni az óvodai nevelőmunka színvonalát. Két hetente néptánccal ismerkednek óvodásaink szakvizsgázott táncpedagógus vezetésével.

Dajka nénijeink is szakképzettek, így hatékonyan tudnak bekapcsolódni a nevelő munkánkba.

Pedagógus képünkre az optimizmus, az együtt érző, segítőkészséget maximálisan előtérbe helyező gyerekszeretet áll. Törekszünk a folyamatos, szakmai megújulásra, önképzéssel, egymás segítésével, munkaközösségi tagsági részvétellel. Két hetente néptánccal ismerkednek óvodásaink szakvizsgázott táncpedagógus vezetésével.

Speciális feladataink amennyiben szükség van rá:

  • az SNI-is gyerekek számra a nekik megfelelő szakellátást biztosítjuk /fejlesztő-, gyógypedagógus, logopédus, mozgásfejlesztő eszközök, lovaglás, vízhez szoktatás, vízi torna/
  • halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket családias, elfogadó környezetben, felzárkóztató program keretében személyre szabottan neveljük. Óvodai Alapítványunk segítségével anyagiakkal is tudjuk támogatni a térítésköteles foglalkozásokon való részvételt.

Partneri együttműködések

A családokkal olyan kapcsolat kialakítására törekszünk, amely elfogadó, egymást segítő, ezért sok közös programot szervezünk, amely gazdag élményt nyújtó óvodai életet teremt / gyermeknapi majális és évzáró, természetjáró kirándulások/. Kérjük a szülői munkaközösség segítségét a közös programok lebonyolításában /farsang, Bukfenc Akadémia, vízhez szoktatás/.

A bölcsődékkel javult a kapcsolatunk, miután vezetői értekezleteken is képviselve vannak, s meg tudjuk beszélni egymásra épülő nevelési céljainkat.

" A Korona úti óvoda gyermekeiért " alapítvány célja és feladata, hogy támogassa az óvodában folyó nevelőmunkát./belépők, utazási költségek/.

Általános iskolák: a közös programokon és egyéb szervezett rendezvényeken való együttműködő részvétel, mely segíti a gyermekeknek az iskolába való átmenetet. Ízelítőt kapunk egymás munkájáról, láthatjuk értékeiket, törekvéseiket, de mi is megmutathatjuk egyéni arculatunkat, melyre ők is építhetnek /suliváró sportrendezvények, nyílt napokon való részvétel, mesehéten óvónénik mesélnek iskolásoknak/

Békés város önkormányzata által szervezett rendezvényeken műsorokkal színesítjük a programokat, megjelenünk, hírt adunk magunkról a helyi sajtóban, TV-ben, WEB lapokon.

Közművelődési intézmények: Püski Sándor Városi Könyvtár, Kecskeméti Gábor Művelődési Központ rendezvényein részt veszünk, a Meskete Színjátszó csoport alapító tagjai vagyunk kolléganőmmel 4-5 éve.

Nevelési munkánkat segítő szervezetek: Családsegítő Központ, Pedagógiai Szakszolgálat

Igény szerint várjuk és kérjük előadások megtartására szakképzett munkatársaikat, építünk fejlesztő foglalkozásaikra. Általunk felfedezett tehetséges gyerekeket a megfelelő helyre irányítjuk./Békéscsabai Tornaclub, tornatagozatos osztály, gyerektánc, zeneiskola/.