A Békésszentandráson immár 40. alkalommal megrendezett Simon Fiala Tibor Emlékversenyen jól szerepeltek a Békési Kajak-Kenu Club versenyzői, a népes mezőnyökben sok szép eredményt sikerült elérniük, és a verseny jó főpróbának bizonyult az egy hét múlva megrendezésre kerülő Vidék Bajnokság előtt.
2017-ben is vár a Madzagfalvi Napok, egy hamisítatlanul békési rendezvény, ahol mindig történik valami, és mindenhol ismerősökkel, barátokkal futhatsz össze.
Fekete Pákó, Hooligans, főzőverseny, kirakodó vásár és egész napos program lesz Tarhoson! Szervezője és megálmodója egyszemélyben a vállalkozó helyi lakos, Darabos László, aki szerint lehet, hogy hagyomány lesz az egész napos buliból! A RÉSZLETES PROGRAM ITT OLVASHATÓ! A BELÉPÉS INGYENES!
Az új Ady utcai körforgalom átadása némileg módosítja a kerékpárosok és a gyalogosok megszokott közlekedési rendjét, hiszen a lakosoknak meg kell kissé változtatniuk közlekedési szokásaikat és fokozottabb figyelemmel kell kezelniük az új közlekedési normákat.
A Békés Városi Kulturális Központban először kerül megrendezésre rock zenekari verseny. Reménykedünk benne, hogy minél több együttes képviselteti majd magát ezen a rendezvényen. - Csökmei Gábor felhívása
- tette fel néhány szülő a kérdést, amikor meghirdettük 10. nyári táborunkat Tokajba. Szeverényi Valéria beszámolója a Karacs Tagintézmény 10. nyári táboráról/
A Békési Rendőrkapitányság területén 2018-ban 247 bűncselekményt regisztráltak, ez 16 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban – derült ki Ladányi Zoltán rendőrezredes jelentéséből, melyet a közelmúltban tárgyalt Békés Város Képviselő-testülete.
2010. július 10.-én rendezték Mezőkövesden a régi hagyományokra visszatekintő Matyó Kupa ökölvívó versenyt, amelyen 19 egyesület 86 versenyzője indult. - Surman Zoltán edző, klubvezető beszámolója a Mátrixon
Dunaszerdahelyen három napos labdarúgó tornán vettek részt a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium V – VI. korcsoportos focistái!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy Intézményünk Uszodája 2017. szeptember 4.-től 17.-ig (előző évekhez megszokottan, éves karbantartás miatt) zárva tart.
Következő nyitvatartási nap szeptember 18.-a, hétfő
Megértésüket köszönjük!
Július első hétvégéjén, Székesfehérváron rendezték meg az ifjúsági, junior és utánpótlás országos bajnokságot. A rekkenő hőségben a Békési DAC atlétái az egyesület történetének legjobb szereplését produkálták. Három arany, egy ezüst és öt bronzérmet nyertek rengeteg értékes helyezés mellett.
Rákóczi u. 8 szám alatt találkozott az 1970-ben elballagó 8. a.Rég nem látott iskolatársak üdvözölték egymást és tanáraikat szombatdélelőtt 10 órakor a régi kedves iskolánkban. - Nyeste Erzsébet beszámolója a Békés Mátrixon.
Építő veszteségeink – Az elengedés lélektana címmel a Püski Sándor Városi Könyvtárban , a Mentálhigiénés Egyesület szervezésében. -Tüzes Katalin cikke a Békés Mátrixon