A Reményhír Intézmény tanulói ebben a tanévben is eredményesen szerepeltek az Országos Általános Iskolai Nemzetiségi Tanulmányi Versenyen roma népismeret tantárgyból.
Az Oktatási Hivatal Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központjából kapott feladatlapokat összesen 19-en oldották meg. Az elérhető maximális pontszám 100, a döntőbe jutás ponthatára 85 pont volt.
Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke facebook oldalán tudatta, hogy az orosházi Dr. László Elek Kórházban megkapta az első koronavírus elleni oltást.
Az EFOP 1.1.4-16-2017-00004 „Lehetek Én is” Elsőként lakhatást biztosító program elmúlt 30 hónapjában a lakhatási pillér mellett fokozott hangsúlyt fektettünk a munkaerőpiaci re-integrációra és az értékközvetítő programokra.
Ecsegfalva, Szarvas és Békésszentandrás települések kivételével Békés megye közigazgatási területére vonatkozóan, így Békés településen is 2021. március 27 – április 16. között ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el a Békés Megyei Kormányhivatal.
Hűtőszekrényt, mosógépet, centrifugát, gáztűzhelyt és egyéb háztartási nagy- és kisgépet ritkán kapunk, viszont többen is igénylik ezeket az eszközöket.
Sok olvasónk látta és fotózta le a cég kamerás autóját szombat délelőtt Békésen. Ezúton köszönjük a képeket! Sajtóhírek szerint több autóval járják májusig az országot. Az Apple közleménye alapján: