Egy 2000-ben kiadott minisztériumi rendelet értelmében címzetes főorvosi cím használatára jogosultak azok a háziorvosok, körzeti, gyermek- és fogorvosok, akik legalább 20 éven keresztül folyamatosan az alapellátásban dolgoztak.
Április 29-én 63 éves korában elhunyt Kovács István húsipari vállalkozó a Békés Húsfeldolgozó Kft és a Békési Házikolbász alapítója- közölte szerkesztőségünkkel a családja.
Kiállítás nyílik a Békés Megyei Kormányhivatalban a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan.
A vendégeket köszönti: Petróczki Zoltán főigazgató, a kiállítás megnyitja: Kónya István Gyula város alpolgármestere.
Advent harmadik hétvégéjét a békési Piacfelügyelet és Békési Városvédő és Szépítő Egyesület szervezi, akik az előző hétvégékhez hasonlóan pénteken kézműves foglakozással, vasárnap pedig ünnepi műsorral és adventi kirakodóvásárral várják az érdeklődőket.
Jól sikerült a bemutatkozás, Kovács István kézműves hot-dogja alig 2 óra alatt elfogyott. Advent második vasárnapján újból street food az vásárban, Békésen!
Fontos szerepet tölt be Békés a Független Kisgazdapárt történetében. A kisgazda mozgalom száz éves történetében számos fent és lent volt, de mindig volt újrakezdés.
2015. július 1-től Szász Istvánné vezeti az intézményt, aki az alapításkor tért haza ide Békéscsabáról, ez év február 1-től megbízott igazgatóként irányította azt. Előtte pedig gazdasági vezetőként dolgozott az intézménynél.
A békési horgászokból álló és Kovács István vezette csapat ezúttal a Pó folyóhoz és mellékvizeihez látogatott pecázni, megismerkedni a helyi óriás harcsákkal és pontyokkal.
A Madzagfalvi Napok keretében, szombaton ismét véradás, egyben rekordkísérlet lesz a Barta Udvarban, melyet a békéscsabai Véradóállomással és a Vöröskereszttel közösen szervez a békési vállalkozó.