Intézményünkben hagyomány, hogy a tanévnyitó ünnepségen fogadalmat tesznek az iskolába lépő diákjaink. Ezért a nagy nap előtt egy szeretetvendégséggel egybekötött délutánra hívtuk és vártuk mindhárom osztályunk tanulóit és kedves szüleiket a református templomba.
Huszonhat millió forint támogatás tanévkezdésre a békési családoknak
Békés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az augusztus végi ülésén úgy döntött, hogy nevelési és tanévkezdési támogatást nyújt a családok számára.
Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a Wing Tsun kung fu hatékonyságába, egyszerűségébe. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a 4. sz. általános iskola tornatermében (Békés, Szánthó A. u. 10.)
Dankó Béla országgyűlési képviselő, a Fidesz választókerületi elnöke hétfőn sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy Kálmán Tibor, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje és a vele együtt induló képviselőjelöltek néhány óra alatt összegyűjtötték a hivatalos jelöltséghez szükséges aláírások többszörösét.