Soron kívüli ülésen, egyhangúlag fogadta el Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése a vármegye Integrált Területi Programjának (ITP) módosítását március 28-án a Vármegyeházán.
idén nyáron: a versenyzők júliusban és augusztusban a békési Körösben és a gyékényesi búvártóban tehetik próbára az úszótudásukat. A sorozat végére pedig kiderül, kik Magyarország legjobb nyíltvízi úszói.
Szegedi Kis István református intézmény a következő tanévben három 5. osztály indítását tervezi. Az alábbiakban az osztályfőnökök bemutatkozását olvashatják.
A Covid járvány után az ukrajnai menekülteknek segít a Békés Megyei Önkormányzat kezdeményezése - jelentette be Zalai Mihály, a képviselő-testület elnöke.
Július 16-án Békés lesz a tavaly már óriási sikerrel megrendezett Open Water Tournament – Magyar Nyíltvízi Úszóbajnokság egyik versenyállomása az idei évben.
Jó ütemben halad a békési sportcsarnok újabb felújítása. A beruházás során megvalósul az épület kazáncseréjét is magába foglaló fűtés-korszerűsítése és a belső nyílászárók teljes cseréje. A cél közel 60 millió pályázati forrásból valósul meg.