Új tanfolyam indul 2020. szeptember 9. 17 órától a KIS Autós-Motoros Iskolában, Békésen, a Széchenyi tér 8. szám alatt, a városházi buszmegálló mellett.
Kedves túrázni vágyók!
A Békési Kajak-Kenu Club szervezésében új részvételi lehetőség adódott az 5 próba program sorozathoz, ahol a Körösöket, azon belül az Ó-Fehér-Köröst, és annak szépségeit lehet megismerni.
A békéscsabai rendőrök Békésen elfogtak két férfit, miután egyikük egy szatyorban közel fél kilogramm kábítószer gyanúját keltő növényi törmeléket adott át a másiknak. Órákkal később a békési rendőrök egy harmadik férfit is előállítottak, aki a gyanú szerint vásárolt a párostól, majd az anyagot továbbértékesítette.
Annak érdekében, hogy a gyerekek és fiatalok figyelmét is felhívják a körülöttünk zajló, a klímánkat befolyásoló folyamatokra és a klímavédelem fontosságára, valamint hogy a közös gondolkodásba bevonjuk őket, Békés város és térségének általános és középiskolái részére rajz-és fotópályázat került kiírásra.
TORTÁK LEADÁSA:
Időpont: 2020. augusztus 10. hétfő 13.45-14.00 óra között
Helyszín: Békési Polgármesteri Hivatal – nagyterem (5630 Békés, Petőfi u. 2. – 1. emelet)
A mára hirdetett túra az időjárás és a sár miatt törölve lett, ám az ötletgazdák pár kitartó biciklissel ma reggel mégis nekivágtak a távnak. Augusztus 2-án vasárnap reggel 10:00-tól - várhatóan szárazabb gáton és jobb időjárási körülmények között - mindenkit várnak a Kettős Körös tarhosi oldalán a kikötő mellett a már meghirdetett kerékpár emléktúrára.
A Kormány 1436/2020. (VII. 23.) Kormány határozatával döntött a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében finanszírozott egyes projektek támogatásának növeléséről, mely keretében az alábbi Békés megyei projektek többlettámogatását ítélték meg– tudatta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat (BMÖ) elnöke.