A 2020/2021–es tanévben meghirdetett Diákkutatói és Kodolányi Ösztöndíj Programok - „Pályaorientáció és felkészülés az intelligens szakosodás szakmáira” benyújtott pályázaton három 9.A – s diákunk nyert, így Kodolányi-ösztöndíjban részesültek, amely az elismerés mellett 50. 000 forintos pénzjutalommal járt.
LENGYEL KAZÁNSZÉN és CSEH BARNASZÉN ÉRKEZETT! Zártszelvények, laposvas, szögacél , U és több más típusú vasak érkeztek telepünkre! HASZNÁLJA KI AZ OTTHONFELÚJÍTÁSI ÁLLAMI TÁMOGATÁST NÁLUNK!
1998. április 15-én – az újbóli várossá nyilvánítás 25. évfordulóján Barta István Zoltán vállalkozó szervezésében 4-5 kilométer madzaggal kerítették körbe a várost.
Minden egyes ünnep olyan személyes, önmagunkban megélt csoda, mely által sorsok, életek kapcsolódnak egybe, családok, barátságok forrnak még szilárdabbá.
A csoda, az ünnep varázsa a legtöbbször egy pillanatban bontakozik ki a maga teljes valójában, ám a reá való felkészülés, a hozzá vezető út rejti talán az emberi élet legemlékezetesebb időszakait.
Nincs olyan csodája a világnak, mely csupán önmagában mutatná meg lényegét, hiszen minden, amit szemlélünk, valamihez viszonyítva jeleníti meg igazi értékeit.
A Kettős-Köröst bemutató sorozatunk után Szabószomszéd Sándor Békés környéki vizekre látogat és természetesen horgászik is. A harmadik részben egy újabb 2020-as horgászkalandjaira emlékezik vissza.
Az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesülete ezúton is szeretné köszönetét kifejezni annak a két ismeretlen fiatalembernek, akik az ünnepek alatt az Ausztrál Pont megrongálódott zászlórúdját biztonságos helyre helyezték.