Békés Város Képviselő-testülete legutóbbi ülésén elfogadta azt a javaslatot, melynek értelmében a rekreációs támogatásként igénybe vehető fürdőbérletek száma az eddigi éves kettő helyett háromra nőtt.
Közel negyven garázsfeltöréssel gyanúsítható az a két férfi, akiket Bárándon fogtak el a Békés megyei rendőrök. A bűncselekmények száma valószínűleg továbbemelkedik majd, ugyanis a gyanú szerint másik hét megyében is követhettek el hasonló, vagyon elleni bűncselekményeket.
A napokban ünnepelte 90. születésnapját Enyedi Gáborné, ebből az alkalomból otthonában Magyarország miniszterelnöke nevében Izsó Gábor polgármester köszöntötte.
A Békési Református Egyházközség Igazgatótanácsa 2019. március 6-án tartott ülést, amelyen megtárgyalta és elfogadta a Szeged Kis István református intézmény beszámolóját a 2018/2019. tanév első félévéről. A határozatot másnap a presbitérium is megerősítette.
A Kossuth díjas előadóművész és a 100 tagú cigányzenekar is fellépet a Kira Vendéglő második Tavaszváró estjén, Békésen,
A videót megnyitva további anyagok láthatóak-hallhatóak az estről!
Békés leghosszabb ideig nyitva tartó élelmiszerboltja ebben a hónapban az alábbiakat ajánlja:
KIEMELT AKCIÓ: 24 tekercses 3 rétegű WC papír citrom illattal most csak 900FT!
Kanapék, fotelok, sarokülők - csak március 31-ig!
Csak a Mannában, Békésen, a Széchenyi téren. Manna Bútor Outlet – új csak egyedi bútorok Németországból, jóval eredeti áruk alatt
Február 16 - án Budapesten a kiemelt Baczakó Péter súlyemelő emlékversenyen jártak a Fekécs testvérek. Balog János edző beszámolója a Békés Mátrix Hírportálon.
Itt az új tavaszi választék és nem csak cipő, de az elmaradhatatlan táska is megérkezett!
Cipőbolt Békésen, a Széchenyi téren, a buszmegállónál! FIGYELEM! Törzsvásárlóinknak egész évben kedvezmény!
A mártírhalált halt békési születésű és itt szolgáló Balogh Mátyás református lelkész életét és tragikus halálát is felidézte megemlékező beszédében Kálmán Tibor alpolgármester a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján.
Az Esély Otthon címet viselő pályázatunk, mely a helyben maradni kívánó fiatalok számára kíván segítséget nyújtani, INFÓDÉLUTÁNT tart, melyre ezúton meghívunk Téged!