Deákné Domonkos Julianna oktatási és kulturális tanácsnok és Mucsi András képviselő arról tájékoztatott, hogy ebben az évben is lesz Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat.
Negyvennégy felső tagozatos pályaválasztását segítette a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara két pályaorientációs tábora. A gyerekek minden délelőtt szakmai programokon vettek részt, középiskolákba, tanműhelyekbe, munkahelyekre látogattak.
Az iskola természettudományos munkaközössége fotópályázatot hirdetett a fenntarthatóság jegyében a Békés 50 rendezvénysorozat részeként, Légy TE is „fenntartható fotós” címmel!
Több mint ötven, három tagú csapat jelentkezett a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara JóPálya vetélkedőjére, amelynek a második fordulójára pályaválasztással foglalkozó társasjátékot kellett készíteni a csapatoknak.
Békés Város Önkormányzata a Békés Vármegyei Önkormányzati Hivatallal konzorciumban pályázatot nyújtott be a „Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések” című, TOP-2.1.3-16 kódszámú pályázati felhívás keretében „Békés, csapadékvíz elvezetés kialakítása III. ütem” címmel, mely pályázat az 582,5 millió Ft összköltségű beruházáshoz 571,5 millió Ft támogatást nyert el.

Az MPE OCM minden évben megemlékezik a Roma Kultúra Világnapjáról, az idei évben sem lesz ez másként. Folyamatos a munkálkodás, gondolkodás, sokrétű tevékenység, melynek során egymáshoz közelebb kerülnek a különböző társadalmi csoportok, érzékenyítve, befogadóbbá téve a fiatalokat, mások sorsával szemben.
Pályaorientációs osztályfőnöki órát és szülői értekezletet tartott a héten a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az eleki román, az almáskamarási, a körösladányi, a dombegyházi, illetve a kunágotai általános iskolákban.
Ahogy az időjárás engedi megkezdődnek a munkálatok. Emellett a három pályát tavasztól térelválasztó háló különíti majd egymástól, ami nagyban elősegíti a zavartalan játékot.
A felsős és gimnazista diákok az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával több előadást hallgathattak meg érdeklődési körüknek, továbbtanulási szándékuknak megfelelően.
55 ezer m2 aszfaltozása, egy új inkubátorház, Dánfok fejlesztése, szociális bérlakásépítés, a Békési Gyógyászati Központ felújításának befejezése kezdődhet.
45 település közül ezzel a legnagyobb pályázati forrást sikerült elnyernie városunknak. Kálmán Tibor polgármester a jövő hét folyamán ismerteti a részleteket.
2022. november 23-án a középiskolás diákjaink számára Pályaorientációs napot rendeztünk, amely lehetőséget teremtett arra, hogy segítsük középiskolás diákjainkat továbbtanulásuk, életpályájuk megtervezésében.