Pitvaroson, a II. Békési Kolbászvigalmon, a Kira 10. szülinapján és a Csabai Kolbászfesztiválon is főz majd Ásós Géza, közben a Nők Lapja is interjút készített a róla, ami a múlt héten jelent meg.
A békési református templom a magyarországi klasszicizáló későbarokk építészet szép példája, és a település fontos történelmi emléke, így örvendetes, hogy időszerű felújítására a közelmúltban sor kerülhetett. A munkálatok az EMMI templomfelújítási programjának részeként, Czira Roland István tervei alapján zajlottak.
1998. április 15-én – az újbóli várossá nyilvánítás 25. évfordulóján Barta István Zoltán vállalkozó szervezésében 4-5 kilométer madzaggal kerítették körbe a várost.
Kálmán Tibor polgármester Békés Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottságának új tagjává választotta Barta István Zoltán békési vállalkozót.
Békés Város Képviselő-testülete Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottságának tagja, Pocsaji Ildikó 2020. szeptember 20-án bekövetkezett halála miatt a testület az október végén megtartott ülésén Tarkovács Istvánt választotta a megüresedett hely betöltésére.
Ünneplünk a mai napon. Emlékezünk. Őrizzük hagyományainkat. Tehetjük és tesszük ezt saját meggyőződésünk szerint. Ünnepnap a mai. Egyházi, népi, nemzeti, sőt állami ünnep.
Megyénk története sok szálon összeforrott a törökség történetével. A térségünkben volt, s részben ma is fellelhető korabeli épületek – várak, török fürdők, dzsámik –, a régióra jellemző török cukrászatok mind ehhez kapcsolódnak. - Dr Seres István összeállítása.
2020. július 28-án (kedden) délután fél hatkor a békési református gyülekezet udvarán kerül sor a rosszerdei harangnak is otthont adó harangláb felavatására, amelyet Kocsor István békési vállalkozó készít el.
A békési Szent Lázár Alapítvány és a Békés Megyei Központi Kórház közösen indított útjára egy adománygyűjtő akciót, mellyel a kórház Megyei Onkológiai Központjának eszközfejlesztését kívánja támogatni, ez úton egy „Belly Board” betegrögzítő eszköz megvásárlásával hozzájárulva a sugárterápiás kezelésben részesülő páciensek gyógyulásához, melynek köszönhetően a célzott terület környezete kisebb sugárhatásnak van kitéve, így legkevésbé roncsolva az egészséges szöveteket és szerveket.