Balszerencsés vereséget szenvedett vasárnap Balassagyarmaton csapatunk. Cska a végjétákban sikerült azt a játék képet nyújtani, amire valóban képes a csapat.
Az NB I B-s férfi kézilabda-bajnokság 17. fordulója keretében a kiesés elkerüléséért küzdő Lajosmizse látogatott Békésre. Az éremre hajtó házigazdák mintha lebecsülték volna az ellenfelüket, amiért nagy árat kell fizetniük. Kellemetlen meglepetésre, az idény leggyengébb játékát nyújtva szenvedtek vereséget, ezzel leszorultak a dobogóról.
Várunk mindenkit március 23.-án a Békés Városi Sportcsarnokba, ugyanis felnőtt csapatunk a Mizse ellen lép pályára 18 órától.
Illetve 14 órától ifjúsági csapatunk, 16 órától pedig serdülő csapatunk mérkőzik meg a Dabas utánpótlás csapataival.
Szurkoljunk együtt!
Hajrá Békés!
Ifjúsági és serdülő csapatunk is szépen szerepel a hétvégén a felnőtt csapat előtt. A Balmazújváros utánpótlás csapataival mérkőztek meg a srácok és gyűjtötték be az újabb fontos pontokat.
Rendkívül izgalmas végjátékban tartotta odahaza a két pontot a Békés-Drén KC NB I B-s férfi kézilabdacsapata, amely a bajnokság 15. fordulójában a DEAC-ot fogadta. A házigazdák 8 perccel a vége előtt még 5 gólos hátrányban voltak, innen sikerült fordítaniuk!
A közelmúltban rendezték meg Budapesten az ifjúságiak Énekes István-emlékversenyét. Az utóbbi időszakban a sportág körüli történések kihatnak a versenyzői létszámra is, mert bizony kevesen léptek ringbe a Halassy Olivér Sportközpontban.
Hétvégén újabb kézilabda délután.
Várunk mindenkit március 9.-én a Békés Városi Sportcsarnokba.
14 órától estig a kézilabda lesz a főszerepben. 18 órától felnőtt csapatunk a DEAC együttesét fogadja. Előtte pedig 14 órától ifjúsági csapatunk, 16 órától pedig serdülő csapatunk játszik a Balmazújváros csapatával.
Várunk Mindenkit a mérkőzésekre.
Hajrá Békés!
Az Orosháza legyőzését követően újabb rangadót zárt veretlenül a Békés-Drén KC NB I B-s férfi kézilabda-csapata. A bajnokság 14. fordulója keretében a második helyen álló PLER otthonában volt jelenése Papp Bálint alakulatának, amely a második félidőben ötgólos hátrányból mentett pontot.
Február 16 - án Budapesten a kiemelt Baczakó Péter súlyemelő emlékversenyen jártak a Fekécs testvérek. Balog János edző beszámolója a Békés Mátrix Hírportálon.
Szombaton már 14 órától ifjúsági mérkőzésen szurkolhattak csapatunknak a békési sportcsarnokba érkező nézők. Mindkét utánpótlás csapatunk a Nyiregyházával mérkőzött meg.
Hazai sikerrel zárult az NBI/B-s férfi kézilabda-bajnokság szombati viharsarki rangadója. A Keleti csoport első helyezettjét sikerült csapatunknak felül múlni egy 4 gólos győzelemmel.
Szombaton hazai rangadó.
Várunk Mindenkit február 23.-án a Békés Városi Sportcsarnokba délután. 18 órától felnőtt csapatunk rangadót játszik a megyei ellenfelével, az Orosházával. 14 és 16 órától pedig utánpótlás csapataink lépnek pályára a Nyiregyháza csapata ellen.
Szurkoljunk együtt. Hajrá Békés!
Szoros mérkőzésen szenvedett vereséget az NB I B-s férfi kézilabda-bajnokság tavaszi nyitányán a Békés-Drén KC együttese. Papp Bálint alakulata Balmazújvárosban maradt alul az utolsó másodpercben kapott találattal, noha sokáig neki állt a zászló!
A Békési Kajak - Kenu utánpótlás Dobi István és Juhász Bence edzők támogatásával jelen volt a versenyen, és színvonalas helyezést ért el: Bíró Szabina, Somlyai Csenge, Szabó Luca, Balogh Balázs, Gelegonya Gergő és Tatár Péter.